Blogger

 

Siemens-VDO digitális menetíró készülékek fejlesztése - Automatikus pihenőidő rögzítés

A Siemens-VDO Automotive AG új, korszerűbb szoftvert fejlesztett ki készülékeire, mely azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse a cég által gyártott menetíró készülékek alkalmazását. Az alábbiakban összefoglaljuk, mi az új szoftver lényege.

A vezetési és pihenőidőkről szóló 561/2006 EK rendeletet értelmében az illetékes hatóságok akár 400.000 Forintos bírságot is kiszabhatnak a szabályok megsértésének okán, illetve annak mértékétől függően.

A digitális menetíró készülékek, szemben az analóg szerkezetekkel, a gépjármű megállását követően pihenőidő regisztrálása helyett egyéb munkát rögzítenek a rendszerben tevékenységként. Ez azonban nem meríti ki sem a pihenőidő, sem pedig a megszakítás fogalmát, melynek következményeképpen, amennyiben a járművezető nem módosítja az aktuális tevékenységet, megszegi az előírásokat.

A Siemens-VDO Automotive AG korszerűsített szoftverének köszönhetően a digitális menetíró készülékek mindkét chipkártyánautomatikusan pihenőidőt regisztrálnak, azt követően, hogy a járművezető leveszi a gyújtást. Ennek segítségével elkerülhető a szabálysértés abban az esetben is, ha a vezető nem rögzíti a pihenőidőt, mely jelentős könnyebbséget jelent a munkavállalók számára.

Fontos tudni, hogy a szoftverfrissítést csak adott gyártási számtól lehet alkalmazni. A frissítéssel kapcsolatos bővebb tájékoztatásért forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken!

sebességkorlátozó berendezések beépítése

Sebességkorlátozó berendezés beépítéséért is kereshet minket! 

Sebességkorlátozó berendezés beépítése a szabályos, balesetmentes közlekedésért. A szakszerű telepítéssel pontos készüléket használhat az utazásokhoz.

A szállítmányozással foglalkozó szakemberek közül sokan szeretnének sebességkorlátozó berendezést telepíttetni a járműveikbe. Egyeseknek főleg a biztonságos körülmények miatt lényeges ez, mások pedig mindenképp szeretnék megakadályozni a súlyos büntetéseket. Ahhoz, hogy a készülék problémamentesen kiszolgálja a felhasználókat, a telepítését mindenképp gyakorlott szerelőkre kell bízni. Amennyiben Ön is alkalmazná a berendezést, és profikat keres a telepítéshez, forduljon hozzánk bizalommal!

Cégünket a sebességkorlátozó berendezések beépítéséért is keresheti. Szerelőműhelyünkben minden a rendelkezésünkre áll a színvonalas telepítéshez. Modern, egyszerűen kezelhető készülékeket biztosítunk ügyfeleinknek, amelyekkel könnyedén lehet igazodni az útvonalakon a sebességkorlátozásokhoz. Egyszerűen megakadályozhatja a súlyos pénzbüntetéseket, így még jelentős összegeket is megspórolhat. A sebességkorlátozó berendezések beépítésekor kiemelt figyelmet fordítunk a pontosságra, precizitásra, ugyanis a készülékek csak így tudnak megfelelő segítséget nyújtani a hosszú utak során. Az eszköz éveken át gond nélkül ki fogja szolgálni, garantáljuk, hogy elégedett lesz a munkánkkal.

sebességkorlátozó berendezés beépítésnél a színvonalas munkavégzés mellett a rövid határidőkre is odafigyelünk. Nálunk nincs hosszú várakozás, gyorsan telepítjük a készülékeket, azért, hogy minél előbb megtapasztalhassa az előnyeiket a munkában.

A sebességkorlátozó berendezés beépítését is ránk bízhatja. Weboldalunkon bővebb információkat is találhat szolgáltatásainkról, rólunk. Áraink kedvezőek, nálunk nem kell mélyen a pénztárcába nyúlni a szakszerű telepítési munkálatokért. Ha kérdezni szeretne a sebességkorlátozó berendezés beépítéséről, vagy más szolgáltatásunkról érdeklődne, keressen bennünket a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Diagramtárcsa kiértékelése rugalmasan, pontosan! 

Diagramtárcsa kiértékelése rugalmas, ügyfélközpontú szolgáltatás keretein belül gyorsan, zökkenőmentesen, pontosan, profi eszközökkel!

A diagramtárcsák kulcsfontosságú részeik a tachográfoknak, ugyanis a készülékek ide rögzítik az adatokat a megtett utakról. Bizonyos időközönként foglalkozni kell a tárcsák kiértékelésével, azonban ehhez nem minden cégnek van kellő kapacitása és megfelelő technikai háttere. Ez nagyon lényeges, ugyanis enélkül nem lehet pontos adatokat kinyerni a szerkezetből. Ebből később komoly problémái is lehetnek a vállalkozásnak. Amennyiben Önnek sincs professzionális háttere a diagramtárcsa kiértékeléshez, forduljon hozzánk bizalommal!

Nálunk minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy pontos adatokat nyerjünk ki a diagramtárcsa kiértékelése során. Műhelyünk felszerelt, ahol modern eszközök találhatók. Ezekkel nem csupán minőségi munkát tudunk végezni a diagramtárcsa kiértékelése során, hanem még a gyorsaságra is oda tudunk figyelni. Sokkal kényelmesebb, egyszerűbb megoldást kínálunk, hiszen Önnek csak igénybe kell vennie a szolgáltatásunkat, ezután pedig cégünk teljeskörűen gondoskodik a diagramtárcsa kiértékelésről. Nem kell drága berendezések megvásárlásával foglalkoznia a megfelelő technikai háttér kialakításához, így még pénzt is spórolhat. A diagramtárcsa kiértékelésével kapcsolatban hosszú távon számíthat ránk, folyamatosan elérhetők vagyunk az ügyfelek számára. Garantáljuk, hogy minden szempontból elégedett lesz a szolgáltatással. 

diagramtárcsa kiértékelésben élen járunk, válassza a könnyebb megoldást, tapasztalja meg szolgáltatásunk előnyeit, és bízza ránk a feladatot! Weboldalunkon bővebb információkat is találhat rólunk, tevékenységünkről. Javításért és digitális tachográf telepítésért is kereshet minket. Áraink kedvezőek, nálunk nem kell mélyen a pénztárcába nyúlni a szakszerű segítségnyújtásért. Ha kérdései lennének, lépjen velünk kapcsolatba a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Digitális tachográf készülékek: legyen kényelmes a munkavégzés! 

Digitális tachográf készülékek, praktikus, egyszerű megoldások, vállaljuk a készülékek telepítését, válasszon kényelmes megoldást!

Bizonyos szállítmányozási területeken még mindig analóg tachográf készülékeket használnak a sofőrök a munkavégzéshez. Ezek az eszközök sokkal bonyolultabban kezelhetők, ráadásul csak rövid ideig képesek tárolni az adatokat, ami nem túl előnyös a munkaidő elszámolás szempontjából. Ilyen körülmények között nagyon nehéz a maximumot nyújtani a munkában, ráadásul sokkal nagyobb az esély arra, hogy a sofőrök tévednek a munkaidő elszámoláskor. Amennyiben Ön nem szeretne ilyen kellemetlenségekkel számolni, válassza a kényelmesebb megoldást, a digitális tachográf készülékeket!

digitális tachográf készülékekkel közel sem olyan körülményes és fárasztó a munkavégzés, mint a hagyományos, analóg eszközökkel. A modernebb változatok egyszerűen, kényelmesen kezelhetők. Pontosak, precízek, esetükben sokkal kisebb a hibalehetőség, nagyon megbízhatók, garantáljuk, hogy elégedett lesz a berendezéssel. A digitális tachográf készülékek fontos szerepet töltenek be a hatékony munkavégzésben, hiszen sokkal kevesebb gond van velük, így pedig több figyelem jut a vezetésre, egyéb feladatok ellátására. Ilyen körülmények között a szakemberek is jobban teljesítenek, ez pedig mindenképp az adott vállalkozás javát szolgálja. A digitális tachográf készülékekkel csak előnyökre lehet szert tenni, érdemes a korszerűbb opcióra váltani, mert ez mindenki érdekeit szolgálja.

Cégünk a maximumot nyújtja a digitális tachográf készülékek telepítésével kapcsolatban. Gyorsan, pontosan dolgozunk, válasszon bátran bennünket az eszközpark korszerűsítéséhez! A jövőben is számíthat ránk az adatletöltésben, kiértékelésben, és az archiválásban is, vállalkozásunk akár teljeskörű szolgáltatást biztosít az eszközökhöz. Még szervizelésben is számíthat ránk. Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Tachográf javítás hitelesítéssel, illesztéssel

tachográf javítás nem várhat, aki halogatja, az komoly hátránnyal indul. A tachográf nélkül ma már elképzelhetetlen az élet, legalábbis azok számára, akik a fuvarozás, szállítás világában igyekeznek érvényesülni. Ez a kicsi, de annál több előnnyel rendelkező szerkezet a járműbe telepítve képes arra, hogy az utat a legjobb irányba terelje. Ez azt jelenti, hogy a tachográf minden olyan adatot begyűjt és tárol, amit fel lehet használni a fuvarozás útvonalának és az út minden részletének megtervezéséhez. Ha ez a szerkezet elromlik, akkor a jármű nyomon követése meghiúsul. A beolvasott adatok nélkül a járműről nem tud semmit a tulajdonos, csak a sofőr beszámolójára tud hagyatkozni.

tachográf javítás ezért olyan fontos és halaszthatatlan. A tachográf javítás segíti a tulajdonost abban, hogy a fuvar utak minél gyorsabban újra tudjanak indulni, illetve ismét gyűjthetőek legyenek róluk az adatok.

tachográf javítás szakember tudja elvégezni, aki tisztában azzal, hogy a hibát hol kell keresni és ha megtalálta, mit kell tennie a probléma megoldásához. A tachográf szerviz igénybe vétele mind a digitális készülékhez, mind az analóg tachográfhoz szükséges, méghozzá rendszeresen. Jó tudni, hogy a szó szerinti értelemben vett tachográf javítás azonban csak az analóg berendezések esetében lehetséges. A digitális eszközre vonatkozó szabályozások miatt erre nincs lehetőség.

A javításhoz a készüléket ki kell szerelni, majd a szükséges módosítások után hitelesíteni, vissza illeszteni, valamint plombázni, hogy a működés ezután is szabályos legyen. Ne mondjon le készülékéről, ha nem működik megfelelően, hívjon szakembert és a javítást bízza rá!

tachográf javítás elérhető az ügyfeleink számára rugalmas időpontban. Keressen minket bizalommal és egyeztessen kollégáinkkal időpontot a honlapunkon szereplő elérhetőségek egyikén! Kollégáink elvégzik a szükséges ellenőrzéseket és a felmerülő hibákat azonnal javítják, hogy ismét kifogástalanul működő tachográfot tudjon használni minden járművében!

Könnyű téli indulások állófűtéssel!

Digitális tachográfA télnek megvannak a maga nehézségei egy autótulajdonos számára, ezeket pedig a jég és a fagy okozza. Már a gondolatát is utálja a hideglelős reggeleknek, amikor kabátban fagyoskodva várja, hogy az autóban elviselhetőbb legyen a hőmérséklet, nem beszélve a szélvédőt érintő állandó jégeltávolításról? Ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére több módszer is létezik. Van, amelyik fárasztó, mint a jégkaparás, és van, amelyik környezetszennyező, mint a jégoldó spray használata vagy az autó motorjának járatása. Döntsön az állófűtés használata mellett, és nem kell többé a fagy és a hideg kellemetlen hatásaival megküzdenie telente!

Az állófűtés hatékony, könnyen kezelhető eszköze az autós kiegészítőknek, ami az Ön járművéből sem hiányozhat. Spóroljon a használatával benzint, óvja a környezetét és teremtsen komfortosabb téli reggeleket az autójában az induláshoz! Meglátja, az állófűtés érdemeit nagyon hamar elismeri majd Ön is!

Forduljon hozzánk bizalommal, és szerezze be tőlünk az új állófűtést, még mielőtt igazán beköszönt a hideg tél!

Digitális tachográf és állófűtés a komfortos és biztonságos autózásért

Digitális tachográfA digitális tachográf egyre népszerűbb az autósok, fuvarozócégek körében, és nem is véletlenül, hiszen könnyen dokumentálható és szabályozható a segítségével a munkaidő kezdete és vége, az útvonal pontos meghatározása.

A cégeknek nagy könnyebbséget jelent a digitális tachográf használata, mert az adatok tárolásának biztonságosabbá tételéhez is hozzájárul, valamint az alkalmazottak érdekeinek megvédéséhez, és a balesetek megelőzéséhez is hasznos eszköz.

Bízza meg cégünket korszerű digitális tachográfok telepítésével, és tegye még biztonságosabbá útjait.

Egy út sikeréhez azonban nemcsak a biztonság, de a kényelem is nagyban hozzájárul, különösen nagy távolságok megtétele esetén. Ilyenkor jó választás az állófűtés. Az állófűtés számtalan előnyével megkönnyíti, és meggyorsítja a téli indulást. Programozható, a használatával a szélvédőt bevonó jég is leolvasztható, előmelegíti az utasteret és a motort is. Az állófűtés biztosítja a kényelmet és a komfortos utazást, ugyanakkor csökkenti a káros anyag kibocsátást is.

Tegye gördülékenyebbé autóútjait, keressen fel minket és a többit bízza ránk!

Tachográf javítással kapcsolatban érdeklődjön

Elérherőségeinken!

Miért nem érdemes trükközni a tachográffal?

Miért nem érdemes trükközni a tachográffal?A tapasztalt belföldi és nemzetközi sofőrök már tudhatják, miért érdemes becsületesen használni a tachográfot, hiszen ez a készülék azért lett kitalálva, hogy rögzíteni tudja munkaidejüket és az autó használati idő alatt megtett útját, ezen felül a balesetek számát is csökkenti.

Egy esetleges balesetnél a tachográf még bizonyítékként is szolgálhat arra nézve, hogy a sofőr eléggé kipihenten, szabályszerűen végzett munkája nem lehetett a baleset oka.

A tachográf szakszerű használatának elsajátítására már képzéseket is indítanak egyes vállalatok, hiszen ezzel is segíteni szeretnék a büntetések elkerülését, továbbá megelőzni a szabálysértéseket. A tachográf tisztességes használatával saját biztonságunkért teszünk, és nem mellesleg megspórolhatunk magunknak 2,2 millió forintot (ennyi a maximális büntetés, ami szabálysértés esetén kiróható egy fuvarozóra). Példa erre, hogy 2009-ben egy kamionsofőr mágnessel leállította a digitális tachográfját, és a vizsgálatok során kiderült, a sofőr többször is átlépte a megengedett vezetési idejét. A bíróság másodfokon 1,5 millió Forintra büntette.

Szereltesse be szakszerűen analóg vagy digitális tachográfját, előzze meg az esetleges büntetéseket! Bővebb információért hívjon minket!

Állófűtés a zökkenőmentes téli elindulásokért

Állófűtés a zökkenőmentes téli elindulásokértBiztos Önnel is sokszor előfordult már, hogy téli reggeleken hasztalan próbálta működésre bírni a teljesen áthűlt motort, néhány elhaló zörejen kívül nem sikerült mást kicsikarni a gépezetből. Máskor meg, ha a motor be is indult, az egész felületen lefagyott szélvédőről akkor is hasztalan próbálta levakarni a jegyet, az ablakfűtés pedig nem végzett elég hatékony munkát, ráadásul az utastérben ilyenkor gyakran olyan hideg van, hogy csak nagykabátban, kesztyűben lehet bent maradni, akkor is csak rövid ideig.

Ha Ön télen is zavartalanul, pillanatok alatt induló motorra, tiszta, fagyásmentes szélvédőre és kellemes hőmérsékletű utastérre vágyik, de nem áll módjában garázsban tárolni személygépjárművét, akkor Önnek találták ki az állófűtést.

Az állófűtés télen is garantálja az akkumulátor számára a szükséges hőt, így a gyújtáshoz elegendő áramot tud leadni, ezen felül a fűtést az ablaküvegre irányítva megóvja autóját a jegesedéstől, és az utastérben is szabályozza a hőmérsékletet.

Bővebb információkért és ajánlatokért érdeklődjön elérhetőségeinken!

Itt a hideg, melegítsen be állófűtéssel!

Itt a hideg, melegítsen be állófűtéssel!Megérkezett a tél, ismét kezdődik a felkészülés a hidegre, indulhat a harc a mínuszok ellen. Az autósok tudják a legjobban, milyen az, amikor reggelente egy behavazott, jégvirágos ablakú autót kell letakarítani és beülni a lehűlt utastérbe. Ha nem szeretné ezt minden reggel átélni, akkor minél előbb szereltessen be állófűtést az autójába!

Az állófűtés használatával időt és energiát spórolhat és melegben indulhat útnak akkor is, amikor a legnagyobb hideg tombol odakint. A reggeli indulás első lépése legyen az állófűtés bekapcsolása, innentől kezdve már minden sokkal egyszerűbb lesz! A beindított fűtés hatására nemcsak az utastér lesz szinte azonnal meleg, de a hűtővíz és a motor is hamarabb felmelegszik az induláshoz. Ez több szempontból is pozitív, mert a hidegindítás egyébként is lerövidíti a motor élettartamát, a motor járatása pedig jobban szennyezi a környezetet káros anyagokkal. Az állófűtés hatására a jég is hamarabb leolvad a szélvédőről, és nem kell elgémberedett ujjakkal kapargatni azt az induláshoz.

Keressen minket bizalommal, és szerezze be állófűtését már az idei télre!

Facebook

YouTube

Azonnali elérhetőség
Tel:
06-30/458-1185
Email:
kunstarbt@globonet.hu