Blogger
Flickr

 

Siemens-VDO digitális menetíró készülékek fejlesztése - Automatikus pihenőidő rögzítés

A Siemens-VDO Automotive AG új, korszerűbb szoftvert fejlesztett ki készülékeire, mely azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse a cég által gyártott menetíró készülékek alkalmazását. Az alábbiakban összefoglaljuk, mi az új szoftver lényege.

A vezetési és pihenőidőkről szóló 561/2006 EK rendeletet értelmében az illetékes hatóságok akár 400.000 Forintos bírságot is kiszabhatnak a szabályok megsértésének okán, illetve annak mértékétől függően.

A digitális menetíró készülékek, szemben az analóg szerkezetekkel, a gépjármű megállását követően pihenőidő regisztrálása helyett egyéb munkát rögzítenek a rendszerben tevékenységként. Ez azonban nem meríti ki sem a pihenőidő, sem pedig a megszakítás fogalmát, melynek következményeképpen, amennyiben a járművezető nem módosítja az aktuális tevékenységet, megszegi az előírásokat.

A Siemens-VDO Automotive AG korszerűsített szoftverének köszönhetően a digitális menetíró készülékek mindkét chipkártyánautomatikusan pihenőidőt regisztrálnak, azt követően, hogy a járművezető leveszi a gyújtást. Ennek segítségével elkerülhető a szabálysértés abban az esetben is, ha a vezető nem rögzíti a pihenőidőt, mely jelentős könnyebbséget jelent a munkavállalók számára.

Fontos tudni, hogy a szoftverfrissítést csak adott gyártási számtól lehet alkalmazni. A frissítéssel kapcsolatos bővebb tájékoztatásért forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken!

Digitális tachográf és állófűtés a komfortos és biztonságos autózásért

Digitális tachográfA digitális tachográf egyre népszerűbb az autósok, fuvarozócégek körében, és nem is véletlenül, hiszen könnyen dokumentálható és szabályozható a segítségével a munkaidő kezdete és vége, az útvonal pontos meghatározása.

A cégeknek nagy könnyebbséget jelent a digitális tachográf használata, mert az adatok tárolásának biztonságosabbá tételéhez is hozzájárul, valamint az alkalmazottak érdekeinek megvédéséhez, és a balesetek megelőzéséhez is hasznos eszköz.

Bízza meg cégünket korszerű digitális tachográfok telepítésével, és tegye még biztonságosabbá útjait.

Egy út sikeréhez azonban nemcsak a biztonság, de a kényelem is nagyban hozzájárul, különösen nagy távolságok megtétele esetén. Ilyenkor jó választás az állófűtés. Az állófűtés számtalan előnyével megkönnyíti, és meggyorsítja a téli indulást. Programozható, a használatával a szélvédőt bevonó jég is leolvasztható, előmelegíti az utasteret és a motort is. Az állófűtés biztosítja a kényelmet és a komfortos utazást, ugyanakkor csökkenti a káros anyag kibocsátást is.

Tegye gördülékenyebbé autóútjait, keressen fel minket és a többit bízza ránk!

Tachográf javítással kapcsolatban érdeklődjön

Elérherőségeinken!

Miért nem érdemes trükközni a tachográffal?

Miért nem érdemes trükközni a tachográffal?A tapasztalt belföldi és nemzetközi sofőrök már tudhatják, miért érdemes becsületesen használni a tachográfot, hiszen ez a készülék azért lett kitalálva, hogy rögzíteni tudja munkaidejüket és az autó használati idő alatt megtett útját, ezen felül a balesetek számát is csökkenti.

Egy esetleges balesetnél a tachográf még bizonyítékként is szolgálhat arra nézve, hogy a sofőr eléggé kipihenten, szabályszerűen végzett munkája nem lehetett a baleset oka.

A tachográf szakszerű használatának elsajátítására már képzéseket is indítanak egyes vállalatok, hiszen ezzel is segíteni szeretnék a büntetések elkerülését, továbbá megelőzni a szabálysértéseket. A tachográf tisztességes használatával saját biztonságunkért teszünk, és nem mellesleg megspórolhatunk magunknak 2,2 millió forintot (ennyi a maximális büntetés, ami szabálysértés esetén kiróható egy fuvarozóra). Példa erre, hogy 2009-ben egy kamionsofőr mágnessel leállította a digitális tachográfját, és a vizsgálatok során kiderült, a sofőr többször is átlépte a megengedett vezetési idejét. A bíróság másodfokon 1,5 millió Forintra büntette.

Szereltesse be szakszerűen analóg vagy digitális tachográfját, előzze meg az esetleges büntetéseket! Bővebb információért hívjon minket!

 

Állófűtés a zökkenőmentes téli elindulásokért

Állófűtés a zökkenőmentes téli elindulásokértBiztos Önnel is sokszor előfordult már, hogy téli reggeleken hasztalan próbálta működésre bírni a teljesen áthűlt motort, néhány elhaló zörejen kívül nem sikerült mást kicsikarni a gépezetből. Máskor meg, ha a motor be is indult, az egész felületen lefagyott szélvédőről akkor is hasztalan próbálta levakarni a jegyet, az ablakfűtés pedig nem végzett elég hatékony munkát, ráadásul az utastérben ilyenkor gyakran olyan hideg van, hogy csak nagykabátban, kesztyűben lehet bent maradni, akkor is csak rövid ideig.

Ha Ön télen is zavartalanul, pillanatok alatt induló motorra, tiszta, fagyásmentes szélvédőre és kellemes hőmérsékletű utastérre vágyik, de nem áll módjában garázsban tárolni személygépjárművét, akkor Önnek találták ki az állófűtést.

Az állófűtés télen is garantálja az akkumulátor számára a szükséges hőt, így a gyújtáshoz elegendő áramot tud leadni, ezen felül a fűtést az ablaküvegre irányítva megóvja autóját a jegesedéstől, és az utastérben is szabályozza a hőmérsékletet.

Bővebb információkért és ajánlatokért érdeklődjön elérhetőségeinken!

Facebook

YouTube

Azonnali elérhetőség
Tel:
06-30/458-1185
Email:
kunstarbt@globonet.hu